![]() |
Azt hiszem elmondhatom magamról , hogy a világ egyik legszerencsésebb embere vagyok. Hogy miért? A legrangosabb Operaház , a new yorki Metropolitan Opera első élő HD közvetítésében vehettem részt 2006 december 30-án. W.A. MOZART A Varázsfuvola című operáját mutattuk be és akkor még csak közel 360 moziban láthatták. 17 HD kamerával csodálatos minőségben, hihetetlen hangulatban folytak az előkészületek, majd az élő közvetítés. Ez óriási újításnak és áttörésnek számított az operajátszás történetében. Ezzel sokkal közelebb hozták a műfajt azokhoz az emberekhez, akiknek ez egy távoli, elérhetetlen műfajnak látszott. Ma már a világ minden országában szinte láthatóak a MET kiválasztott előadásai, ezzel együtt Kecskeméten is. Minden egyes előadás pazar kiállításban látható jobbnál jobb énekesekkel. Egy előadást mégis kiemelnék. Giuseppe Verdi: Simon Boccanegráját. Ennek az operának a bariton főszerepét Plácido Domingo a világ leghíresebb tenorja énekli. Ezzel a szereppel szeretne, mint énekes visszavonulni. Ezt a szerepet A világ összes jelentős operája a műsorára tűzte P.Domingo szereplésével. Tehát mint a Malom közvetítések háziasszonya remélem találkozunk ezeken a különleges szombatokon! Szeretettel várjuk Önöket! Miklósa Erika |


















